NKA - Néptánc- és népművészeti tábor Deszken

NKA - Néptánc- és népművészeti tábor Deszken

Egyesületünk pályázatot nyújtott be a Nemzeti Kulturális Alap Népművészeti Kollégiuma által kiírt pályázatra, melynek eredményeképpen az NKA Népművészeti Kollégium, mint támogató 350.000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette megvalósításra tervezett programunkat.

A néptánc- és népművészeti tábor 2018.július 23-tól 2018.július 27-ig zajlott,

20 fő általános iskolás gyermek + 2 fő kísérő pedagógus részvételével Deszken.

Programunkat a településünkön és környékén élő gyermekek számára terveztük, azzal a céllal, hogy a résztvevők megismerkedjenek a szerb néptánc közvetítette hagyományokkal, a szerb közösségek által ismert és gyakorolt népszokásokkal, mely ismeretek felhasználhatóak a későbbi közösségi- és szabadidős tevékenységük során is. A néptánc-tábor során sor került a hagyományos népi hangszerek bemutatására is, megismertettük a gyerekeket népdalokkal, néptáncokkal, népi kézműves szokásokkal a néprajz világában is elkalauzoltuk őket - felidézve egy-egy dal vagy tánc tanulása során, hogy azt milyen alkalommal, milyen tevékenységgel foglalkozó emberek gyakorolták, így közelebb kerülhettünk azokhoz az érzésekhez, melyekből adott hagyomány fakadt, s fontos szerepet töltött be a szülőföld megismerésében és szeretetében is.Megvalósultak továbbá népművészeti foglalkozások is.

A tematika alapján a tábor ideje alatt szakmai foglalkozásokat tartottunk délelőtt és délután egyaránt, A célcsoport megismerése után koreográfia kidolgozására került sor bevont szakmai közreműködő szakember segítségével. A gyermekek a kidolgozott koreográfiát a tábor alatt elsajátították, melyet a tábor végén rendezett záróprogramon bemutattak, illetve a  későbbiek során alkalmazni tudnak.

A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg, közreműködő szervezet az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő.

© IntroWeb | 2021 - Weboldal készítés, SEO